Bródy Zsigmond

Identifier
206
Language of Description
Hungarian
Dates
1 Jan 1906 - 31 Dec 1906
Level of Description
Sub-fonds
Source
EHRI Partner

Extent and Medium

Bródy Zsigmond (Miskolc, 1840. november 15. – Budapest, 1906. január 6.) újságíró, lapszerkesztő és -kiadó, főrendiházi tag.Szülővárosában és Pesten folytatott középiskolai tanulmányok után a pesti egyetemen jogot végzett. Leckeadásból tengette életét, közben írogatni kezdett, elsősorban a zsidóság magyarosodása és polgári egyenjogúsítása érdekében. E kettős célt szolgálták 1860-ben „egy magyar zsidó” jelzéssel megjelent költeményei és különféle újságcikkei. 1860-ban a Pesti Hölgydivatlap munkatársa, majd még ugyanazon évben Grosz Károllyal megindította a Pannonia című német nyelvű lapot, amely a magyar irodalom széles körű külföldi megismertetésére törekedett. A pesti hitközség megbízásából 1861 elején Tatay Adolffal együtt magyar templomi énekeket írt, melyeket Friedmann Mór főkántor zenésített meg. Politikai cikkei és szépirodalmi dolgozatai nevét széles körökben ismertté tették. Az abszolutizmus idejében sokat küzdött a magyar nemzeti ügy győzelme érdekében. Később több bécsi lap levelezője volt, majd Bécsből magyarországi újságokat tudósított. Pestre visszatérve, szerkesztette a Látcső című fővárosi napilapot 1864. június 1-jétől augusztus 31-ig, majd a Magyar Sajtót 1865-ben, Hajnik Károly főszerkesztése alatt. 1867 után a Pesti Napló vezércikkírója és egyúttal a Pester Lloyd szerkesztője. 1872-ben mint miniszteri titkár meghívást kapott a belügyminisztériumba, de egy év múlva ismét visszatért az újságíráshoz. Előbb (1872-ben) kiadta a Heti Krónika című lapot, majd egy ideig mint főszerkesztő vezette a Pester Lloydot, mielőtt azt Falk Miksa átvette. 1873-ban megvette a Neues Pester Journal című lapot, de csak 1879. novemberben lépett fel saját nevével mint a lap tulajdonosa és főszerkesztője. Szerkesztése alatt a lap páratlanul elterjedt az egész országban és a német ajkú lakosság között terjesztette a magyar érzelmeket. Érdemeinek elismeréséül a király 1896-ban a főrendiház tagjává nevezte ki. 1 palliumban újságcikkek.

Creator(s)

Scope and Content

Bródy Zsigmond temetéséről szóló cikkek.

Sources

  • Magyar Zsidó Levéltár

Corporate Bodies

This description is derived directly from structured data provided to EHRI by a partner institution. This collection holding institution considers this description as an accurate reflection of the archival holdings to which it refers at the moment of data transfer.