Blau Henrik

Identifier
196
Language of Description
Hungarian
Dates
1 Jan 1940 - 31 Dec 1940
Level of Description
Sub-fonds
Source
EHRI Partner

Extent and Medium

Blau Henrik (Pápa, 1871 — Pápa, 1942) 1894-ben héber nyelvtanárként kezdte a pályáját a zsidó elemi iskolában, majd 1899-től a polgári iskolában tanít és Schor Ármin, az iskola első igazgatójának halála után, 1912-ben ő foglalja el az igazgatói széket és vezeti az intézményt 1930-ig. Működésének első tizenkét évére esik az iskola fénykora, amelyre a magas színvonalú képzés, az egyre bővülő tanulói létszám és a keresztény tanulók számának jelentős növekedése jellemző. Tevékenységét nyugdíjba vonulása után, 1935-ben, Horthy Miklós kormányzó is elismeri: a polgári iskolai igazgatói címet adományozza Blau Henriknek.A kereskedelmi tanfolyamot még nyugdíjazása után is vezeti 1940-ig. Blau Henrik meghatározó szerepet játszott a város társadalmi és kulturális életében is, előadásokat tartott a leányegyesületben, az Alsó- és Felsővárosi Olvasókörben, kórust vezetett; tanár kollégájával, Láng Károllyal együtt könyvet szerkesztett Peh el Peh: zsidó szólásmondások népszerű gyűjteménye címmel, illetve az 1941-ben megjelent Szájról-szájra: magyar-jiddis szógyűjtemény című munkájuk; módszertani könyvet írt az énektanításról, rendszeresen publikált pápai és országos lapokban és Eszter királynő címmel írt egy háromfelvonásos operettet is. 1942 -ben, 71 évesen halt meg tüdőgyulladásban. Nagy méretű füzet 1 palliumban.

Creator(s)

Scope and Content

Löwy Zalmen családfája

Sources

  • Magyar Zsidó Levéltár

Corporate Bodies

This description is derived directly from structured data provided to EHRI by a partner institution. This collection holding institution considers this description as an accurate reflection of the archival holdings to which it refers at the moment of data transfer.